Kiemelt

A „nagylelkű kupléíró” és József Attila

A „nagylelkű kupléíró” és József Attila

Az Esti Hírlap 1982. április 8-i számában, Boríték címmel, Szász Péter kis cikket írt József Attiláról. E cikk az úgynevezett „kis színesek” közé tartozik, de nemcsak atmoszférateremtő erejével hat. Egy becses filológiai csemegét is kínál: egy sehol máshol meg nem jelent József Attila-szöveget, egy elismervényt. S ez a szöveg elég fontos ahhoz, hogy kicsit közelebbről szemügyre vegyük.       Az elismervény, mint ...

Tovább olvasom

Dedikációfigyelő

Dedikációfigyelő

A dedikációk mint írói kézjegyek régóta az irodalomtörténeti (és a gyűjtői) érdeklődés látóterében vannak, hiszen egy-egy könyvbe a szerző által írt ajánlás „érdekes, mint az irodalmi élet történésének, a gesztusnak megfogható dokumentuma, s érdekes maga […] az ajánlás szövege is: az a mód, ahogy ez a gesztus nyelvileg realizálódik” – írja Lengyel András tudományalapozó tanulmányában, és felvázolja, hogy egy-egy dedikáció ...

Tovább olvasom

Bemutatkozás

Bemutatkozás

A Könyv Pub egy hely, ahol jól érezheted magad, ha szereted a könyveket. A Pub Írország szülöttje,  és az ottani Pub is egy olyan szórakozóhely, ahová közös érdeklődésű emberek járnak. A Pubokban habos korsó ír sört mérnek, mi irodalmat kínálunk, de habosan ám!   Várunk szerzői csapatunkba! Nálunk saját asztalod lehet, ahol szerzőként megoszthatod könyves élményeid.  Nálunk mindenki saját örömére írhat. Szerkesztőként a ...

Tovább olvasom

Friss hírek

Ritka, mint a fehér holló?

Ritka, mint a fehér holló?

Bibliofil csapdák 1.   A hazai antikvár könyvkereskedelemben időnként előfordul, hogy az eladó megtéveszti a vevőt. Nem meglepő, az élet minden területére ...

Tovább olvasom

Szabó Magda-dedikációk nyomában II.

Szabó Magda-dedikációk nyomában II.

Szabó Magda és Szentmihályiné Szabó Mária rokoni szálai a dedikációk tükrében   „Rokon-lelkek”     Szabó Magda keveset írt apai családjáról, műveiben inkább édesanyja, ...

Tovább olvasom

A töredékes történet teljessége

A töredékes történet teljessége

Turczi István Minden kezdet című regényéről     A 2013-as könyvhétre Turczi Istvánnak prózaíróként való sokéves hallgatása után új, vaskos regénye jelent meg. ...

Tovább olvasom

Szabó Magda-dedikációk nyomában I.

Szabó Magda-dedikációk nyomában I.

Szabó Magda és Gion Nándor rokoni szálai a dedikációk tükrében   „Rokon-lelkek”   Szabó Magda anyai ági családjáról elég pontos képünk van. Az írónő ...

Tovább olvasom

Zoltánka karrierje

Zoltánka karrierje

A még mindig ritkának számító Krúdy-dedikációk sorában különleges helyet foglal el a Nyugat antikvárium 2013. áprilisi aukcióján felbukkant kis kötet. ...

Tovább olvasom

Egy elfelejtett költő portréjához

Egy elfelejtett költő portréjához

Fenyő Lászlóról, dedikáció-történeti kontextusban   1 A modern irodalom – ellentétben korábbi korszakok irodalmával – voltaképpen nagyüzem. Szereplői sokan vannak, s hogy hosszabb ...

Tovább olvasom

Egy szoknyapecér szenvedései

Egy szoknyapecér szenvedései

Dés Mihály: Pesti barokk     A barátnőm már napok óta azt beszéli, mért tetszik neki Dés Mihály könyve, a Pesti barokk. Én ...

Tovább olvasom

Egy magyar vonatkozású Thomas Mann-dedikáció

Egy magyar vonatkozású Thomas Mann-dedikáció

A magyar könyves szakma történetének sajnálatosan elfelejtett, de fontos alakja volt Barna Sándor (1887—1952). Sorsa, ahogy mondani szokták, kész regény, ...

Tovább olvasom

Édes-keserű szólikőr, némi önéletrajzzal ízesítve

Édes-keserű szólikőr, némi önéletrajzzal ízesítve

kabai lóránt avasi keserű című verseskötetéről     kabai lóránt ötödik verseskötete provokatív költői vállalkozás, mely nem csupán radikálisan új hangnemet szólaltat meg ...

Tovább olvasom

Ejnye Ádám, avagy…

Ejnye Ádám, avagy...

... egy óriási, ám hamis dedikáció története. Néhány hete került a kezembe Kosztolányi Dezső Bölcsőtől a koporsóig című kötetének első ...

Tovább olvasom

Egy szál verstől a boglyáig

Egy szál verstől a boglyáig

Petrence Sándornak május 30-án jelent meg Fagyott pacsirta című verseskötete. A rejtőzködő költőt a kiadás kérdéseiről faggattuk, de egy esetleges ...

Tovább olvasom

Máté Péter fotója

Slam poetry és bibliofília

Villáminterjú Pion István költővel   Két héttel Pion István első, a Helikon kiadónál megjelent Atlasz bírja című kötetnek premierje után, április 19-én, ...

Tovább olvasom

A „nagylelkű kupléíró” és József Attila

JA bélyegkép

Az Esti Hírlap 1982. április 8-i számában, Boríték címmel, Szász Péter kis cikket írt József Attiláról. E cikk az úgynevezett „kis színesek” közé tartozik, de nemcsak atmoszférateremtő erejével hat. Egy becses filológiai csemegét is kínál: egy sehol máshol meg nem jelent József Attila-szöveget, egy elismervényt. S ez a szöveg elég fontos ahhoz, hogy kicsit közelebbről szemügyre vegyük.

      Az elismervény, mint a cikkből kiderül, a Japán kávéház levélpapírjára íródott: „Japán kávéház. Tulajdonos Kraszner Menyhért, VI., Andrássy út 47.” Maga a papír a közlés időpontjában már „[f]oszladozó, összevissza ragasztott, kizöldült, merített levélpapír, amin az idő alapos munkát végzett.” A szöveg pedig, amelyet – sajnálatos módon – Szász Péter némileg „anonimizált”, a benne szereplő nevet kezdőbetűivel jelölve, ez:

      Elismerem, hogy H. R. úrral a mai estén két parti sakkot játszottam, s mindkét alkalommal 20-20 filléres mattot adott. Ugyanakkor H. R. úr elismeri, hogy az első partit én nyitottam jobban, de a B2 huszár lépést elnéztem. Tehát, ezért, 40 fillérrel tartozom. Ki kell jelentenem, hogy H. Rudolf úr a mai napon felvett busás honoráriumából, amely összeg valószínűleg az 5 pengőt is meghaladta, nekem fenti tartozáson kívül még 60 fillért kölcsönzött, mely összegért az éjszaka folyamán három tejeskávét és 6, azaz hat darab vajas, illetve dzsemmes zsemlét fogyaszthatok. H. Rudolf író úrnak így összesen 1 pengővel tartozom, ami összeget megállapodásunk szerint a távoli jövőben megadok. H. R. úr kijelentette, hogy akár egy évet is vár. H. R. úr ezennel nagylelkűnek nyilváníttatik.
Budapest, 1932. április 9.
Tisztelettel:
József Attila újságíró

 

     Az első kérdés, ami fölmerül, nyilvánvalóan az: hiteles-e ez a szöveg? Megítélésem szerint, igen. Az észjárás, amely e pár sorban megjelenik, jellegzetesen József Attila-i. De ettől függetlenül is: Szász Péter (1927–1983), a jeles filmes szakember, aki ekkor már, betegen, a filmszakmától visszavonulva,  csak alkalmi cikkeket írt, aligha mert volna egy fiktív „dokumentummal” előállni – a fikció és a valóság művészieskedő keverése még nem volt divatban. Egy fiktív szöveg közlése akkor s az ő részéről nem irodalmi gesztus, hanem hamisítás lett volna. S a fikcióteremtés szándékának ellentmond a cikk funkciója is. E cikk ugyanis, a József Attila-évforduló kapcsán, kihasználva a költő iránti érdeklődést, voltaképpen egy – tapintatból – névtelenségbe burkolt régi „lumpnak” állít emléket, aki halálos ágyán, pénze nem lévén, e kézirattal fizetett orvosának (innen a cím is, a Boríték). A cikk tehát a „nagylelkű kupléíró” emlékműve. A József Attila-szöveg pedig ennek az „emlékműnek” az alapzata. Az egész monumentum, amelyet a cikk H. R.-nek állít, ezen az alapzaton áll vagy bukik. A szövegnek mindenképpen hitelesnek kell lennie – másképp az egész megemlékezés értelmét veszti.

szaszpeter

Szász Péter

     De ha így van, Szász miért nem nevezi nevén azt, akiről beszél, s akinek nevét még a József Attila-szövegben is kezdőbetűire redukálja? A válasz, azt hiszem, nyilvánvaló: tapintatból. Egy elesett, „lepukkadt” régi pesti lumpról szól története, s ezt az embert, kevéssel halála után, e minőségében „nem illett” kiszerkeszteni. Márpedig a portré szerves része az, amit H. R.-ról az orvosa szavait megismételve Szász állít: „Volt ebben a megsemmisült emberben, ahogy ő mondta, lumpban és pesti linkben, alapvető önirónia és intelligencia. Felismerte, hogy az embernek egy sorsa van csak, és az is tele tragikomédiával.”  S Szász nemcsak elfedte a nevet, de az emberről azért annyit mégis csak elárult, amennyiből azok, akik ismerték, azonosítani tudták.

     S ezt az azonosítást a filológia is el tudja végezni. A szignóból, a Rudolf keresztnévből, s az életrajzi utalásokból (Komédia Orfeum, Moulin Rouge, az operettszerzőség, valamint a „zenés micsodák” emlegetése) jól körül lehet határolni H. R. személyét. József Attila sakkpartnere és hitelezője (de úgyis mondhatnánk: „mecénása”) Halász Rudolffal (1907—1981) azonosítható. Ő a hozzáférhető adatok szerint 1907. június 15-én született Nagyváradon (1932-ben tehát 25 éves volt!), s 1981. május 5-én halt meg Budapesten – amikor tehát történetét Szász megírta, még egy év sem telt el halála után. A lexikonok besorolása szerint zeneszerző és szövegíró volt. A bohémvilág krónikásai a „békebeli Moulin Rouge” egyik vezető figurájaként tartják számon, olyan szerzőként, akitől „sok nevezetes operett és sláger szövege származott”. Ismertebb dalai között olyanok említhetők meg, mint például: A haja szőke volt, Este fess a pesti nő, Lehet könny nélkül sírni, Csak a szépre emlékezem stb. A Halász csak művészneve volt, polgári neve haláláig a Siliga maradt. (Apja, a maga korában nevezetes „Siliga bácsi” gyermekszínházat működtetett.) A magyar szórakoztatóipar történetébe mindenesetre beírta (művész)nevét. (Olykor, némi bennfentességből, Siliga-Halászként is emlegetik, de neve még a sírkutatónak is gondot okozott. Halász Rudolf sírját hiába kereste, csak Siliga Rudolfé van meg.) Műveiről – mutatis mutandis – alighanem az mondható el, amit Molnár Gál Péter Szenes Iván dalairól írt: „Megannyi léha örökbecs.” (Magát Halászt egyébként MGP „a méltatlanul elfeledett dalköltő”-ként emlegette – valószínűleg joggal.)

JA_1932

József Attila 1932-ben

     József Attila számára Halász Rudolf természetesen egyike volt a kávéházi ismeretségeknek. Találkozásuk jelentőségét nem is a lejátszott két sakkparti s a hatvan fillér adja (bár valószínű, hogy a soha vissza nem fizetett „kölcsön” is jól jött neki). A találkozás igazi jelentőségét az elismervény adja meg. Ez nemcsak az életrajz egyik jellegzetes kávéházi epizódját teszi felidézhetővé, de elemezhetővé teszi azt az attitűdöt is, amellyel a költő lereagálta ezt a helyzetet.  Az elismervény: személyiségtörténeti dokumentum. Egy nagyon összetett emberi viszonyulás dokumentuma. A kiszolgáltatottság „játékos” és önérzetes „beismerése” és vállalhatóvá transzformálása. Halászt „íróvá” emeli, önmagát „újságíróvá” fokozza le, elismeri a sakkvereséget és a „kölcsönfelvételt”, de mindezt olyan verbális (s mentális) ellenpontozással, amely számára mindezt „lenyelhetővé”, elviselhetővé tette. Sajátos önvédelmi rabulisztika ez tehát, a kiszolgáltatott ember reakciója, aki önbecsülése feladása nélkül másként nem reagálhat. Aki verbális transzformációval védi meg önérzetét. Nincs más eszköze. Mert a pénzre, bármily kis összeg is, szüksége volt.

     Érdekes, hogy ezt az elismervényt Halász megőrizte. Úgy látszik, a kettőjük irodalmi jelentősége közötti aszimmetriával tisztában volt. (Nemcsak 1937, vagy 1945 után, de a jelek szerint már 1932 és 1937 között is.) Amikor pedig már semmije nem volt, orvosát ezzel az elismervénnyel „honorálta”.

*

Ki volt az az orvos, aki „hálapénzként” megkapta ezt a kéziratot?  Egyelőre nem tudjuk. De valószínűleg Szász Pétert is kezelte, s az „íróbetegnek” ő mutatta meg, amit másik betegétől kapott.  Neve nemcsak a filológiai pedantéria szemszögéből fontos. A kézirat ugyanis vagy ma is az ő birtokában van, vagy ha ő már nem él, az örökösei birtokában. S az elismervény kézirata filológus kezében olyasmiről is vallhat, amire Szász Péter nem figyelt föl.

     E cikket nem utolsósorban annak reményében írtam, hátha segít nyomára akadni a lappangó dokumentumnak.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (1 szavazat alapján, az átlag: 5.00 out of 5)
Töltés ... Loading ...

Egy magyar vonatkozású Thomas Mann-dedikáció

tmki

A magyar könyves szakma történetének sajnálatosan elfelejtett, de fontos alakja volt Barna Sándor (1887—1952). Sorsa, ahogy mondani szokták, kész regény, s országokat, sőt földrészeket ível át. Életének főbb állomásai, sorrendben, így alakultak: Budapest, Bécs, Belgrád, Szabadka, Bécs, Budapest, Buenos Aires, s végül újra Budapest. A Népszava könyvkereskedésében kezdte, majd Az Est könyvosztályát vezette, 1919 után pedig, már emigrációban a Bécsi Magyar Ujság igazgatója volt. Szabadkán megalapította a magyar betűt szolgáló Literária könyv- és lapterjesztő vállalatot, majd, Magyarországra visszatérve, 1926-tól néhány évig a megújuló Magyar Hírlap kiadóhivatalát vezette. Innen, 1930-ban újra emigrációba ment, Argentínába, Buenos Airesbe költözött, ahol előbb egy kis magyar könyvkereskedést, majd, azt bővítve, egy nagyobb „internacionális” céget hozott létre. Elsősorban antifasiszta irodalom terjesztésére specializálódott, de emellett német nyelvű antikváriumot, spanyol nyelvű könyvkiadót is üzemeltetett, és szerzői jogok közvetítésével is foglalkozott. Az általa alapított Editorial Autorjus és a Progreso y Cultura a spanyol nyelvű könyvkiadásnak fontos intézményei lettek. 1948-ban tért haza. A konstrukciós perek egyik áldozataként börtönben halt meg.

      Pályájáról készülő nagyobb tanulmányom anyaggyűjtése során került elő (egykorú, 1948-ban készült fotókópia formájában) egy Thomas Mann-dedikáció. Ennek címzettje nem ő, hanem fia, Barna Erwin (1910–?), aki 1939-től formálisan is részt vett a cég vezetésében. (Ez a viszony a cég nevében is megjelent: Barna és fia könyvkereskedés, Alejandro Barna y Hijos.) Amennyire megítélhető, Ervin elsősorban a szerzői jogok értékesítésével foglalkozott a cégen belül, s így került kapcsolatba sok neves íróval, egyengetve könyveik spanyol nyelvű kiadásának útját.

tmbe      Az amerikai emigrációjában élő Thomas Mann neki szóló dedikációja a következő:

       Herrn Erwin Barna / mit verbindlichem Gruss /  Pacific Palisades, 14. IV. 1941. / Thomas Mann

      Sajnos, a fotókópiából nem állapítható meg, a nagy német író melyik művét ajánlotta az ifjabb Barnának, de nagyon valószínű, hogy valamelyik spanyol nyelvű kiadást köszönte így meg.

      Barna Ervin későbbi sorsa ismeretlen előttem – ő 1948-ban valószínűleg nem tért haza. Addigi életútja is csak apja életrajzának függvényeként vázolható föl. Budapesten született, anyja Berger Aranka (1890–?) volt, s életútja szüleiével együtt alakult. 1919 és 24 közt Bécsben élt, 1924/25-ben Belgrádban, 1925/26-ban Szabadkán, 1926/30-ban Budapesten, 1930 és 1948 közt Argentínában. A harmincas évek elején, egyéb lehetőség híján földmíves napszámosként dolgozott, majd ahogy apja cége stabilizálódott, az állami agrárfőiskolán tanult.1935-ben mézkereskedéssel is próbálkozott. Hogy mikor kapcsolódott be a családi cégbe, nem tudható, de 1939-ben már formálisan is cégtárs lett. Magyarul, németül, spanyolul bizonyosan, s talán angolul is tudott.

      Érdekességként említem meg, hogy 1940-ben egy levelében Guillermo de Torre (Jorge Luis Borges későbbi sógora) is emlegette – ők egy Lorca-kötet kiadása kapcsán álltak munkakapcsolatban.

      Argentínában, az internetes rákeresések tanúsága szerint, ma is „élő” név a Barna családnév. Nem lehetetlen, hogy Barna Ervin (vagy testvére, Tamás) leszármazottai.

       Ezt a Thomas Mann-dedikációt azzal a hátsó szándékkal teszem közzé, hátha a címzett nyomára vezet.

tmded

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (1 szavazat alapján, az átlag: 5.00 out of 5)
Töltés ... Loading ...

Egy elfelejtett költő portréjához

Fenyő Lászlóról, dedikáció-történeti kontextusban

 

1

A modern irodalom – ellentétben korábbi korszakok irodalmával – voltaképpen nagyüzem. Szereplői sokan vannak, s hogy hosszabb távon közülük kik kerülnek be a kánonba, s ezzel kik váltják meg belépőjegyüket az élő irodalomba, sok mindenen múlik. A tehetség és a teljesítmény, azaz a „mű” csak az egyik komponens. Az elfeledettséget – gyakorta méltatlanul – sokszor teljesen véletlenszerű elemek váltják ki. (A „hatástörténet” terminus annak a folyamatnak a hermeneutikai fedőneve, amelyet a hermeneutika nem ért, s nem is igyekszik megérteni.) A legfőbb szelekciós elv, a helycsinálás az újonnan föllépők számára, persze érvényesül – s a nyers érdekek szempontjából ez a lényeges. De a tudat, mely a mához vezető folyamatokat megérteni is akarja, s a lehető legmagasabb szintről szeretné azt folytatni – sérül, csonkul. Az okvetetlenkedő filológusok munkája így egyszerre terhes az irodalmi élet számára és nélkülözhetetlen. Terhes, mert „fölöslegesnek” ítélt dolgokkal bajlódnak, a „tudni nem érdemes dolgok tudományát” művelik, s nélkülözhetetlen, mert föltáró és emlékeztető munkájuk eredményei nélkül a (mindenkori) aktuális irodalmi élet önmagát csapja be, vezeti félre. Az aktuális irodalom önmaga emlékezetét számolja föl (vagy – „jobbik” esetben – redukálja fölismerhetetlenné), s ez Nietzsche óta meglehetősen tudatos, ám önromboló gyakorlat.

      A felejtés ellen vívott harc persze végső soron reménytelen, eredménye a legjobb esetben is csak részleges. Ez sem lebecsülendő azonban, ez is gazdagabbá teszi a megértést, az élő folyamatok vezérlő tudatát. A költő, akiről az alábbiakban egy meghatározott aspektusban szó lesz, jó példa minderre. Szinte teljesen elfeledett, ám saját kora irodalmában szerepe volt. Becsülték, s a maga eszközeivel ő is alakította az irodalmat. Az alaktalan, amorf tapasztalatnak alakot talált, megnevezte azt.

 

2

fenyo_laszlo

Fenyő László

Fenyő László (1902—1945) természetesen szerepel az irodalmi lexikonokban, nevét a lexikográfia már rögzítette. Életrajza néhány eleme folytán olykor az irodalomtörténet-írás is emlegeti. Tudható róla például, hogy József Attilával is volt kapcsolata, méghozzá meglehetősen ambivalens kapcsolata: a barátságból féltékenykedés és szerelmi rivalizálás alakult ki. (József Attila előtt ő volt Szántó Judit élettársa.)  Az is tudható róla, egyike volt a Nyugat viszonylag sokat szereplő munkatársainak – versek mellett úgynevezett „figyelőkkel” is. S az is fölemlegetődik olykor, hogy ő is a holocaust áldozata lett. Egyik mozzanat sem lényegtelen persze, valamit mindegyik elárul róla. Meggyilkolása például, mint sok más irodalmi és „civil” sorstársa esetében is, azzal az egyáltalán nem lényegtelen következménnyel járt, hogy kézirati hagyatéka, levelezése stb. is csaknem teljesen elpusztult. Megismerése szempontjából a legfőbb forrást így kinyomtatott művei (folyóiratközlései és könyvei) jelentik. Azaz megismerhetősége beszűkült s áttételessé vált. Az irodalomtörténet-írás, kellő motiváció híján, nem is bajlódik sokat az ő megismerésével sem.

      Mindeközben azonban szerencse, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum könyvtára speciális könyvtár. Egy-egy műből nemcsak egy példányt gyűjt, hanem – fölismerve a könyveknek az írókhoz való tartozásából fakadó jelentőségét – írói könyvtárakat, ajánlással ellátott példányokat is. Mindazt, ami könyv és író összetartozása révén valamiképpen az irodalmi reálfolyamatokat segít megérteni. S mivel a könyveknek csakugyan megvan a maguk külön sorsa, amely olykor megfigyelhető és leírható, e könyvtár Fenyő László irodalmi szerepével kapcsolatban is megőrzött sok mindent. Így – ha sajnos, nem is teljes körűen – a Fenyőnek dedikált művek egy része is megmaradt, s Fenyő ajánlásaiból is jónéhány. Ezzel pedig Fenyő irodalmi kapcsolathálójának egy része dokumentálhatóvá és elemezhetővé válik. A töredékanyag töredékességében is sok mindent megvilágít tehát – így, egyebek közt, Fenyőnek saját kora irodalmi életébe való beágyazottságára is következtethetünk.

 

3

Illyés

Illyés Gyula

A Fenyő Lászlónak dedikált könyvek egyik jelentős tömbje Illyés Gyulától (1902—1983) származik. Hat kötet maradt meg, az 1929 és 1940 közötti évekből. Az első kötet a Nehéz föld (1929) – Illyésnek ez volt debütáló könyve, de már ezt is Osvát Ernő pártfogolta, s a Nyugat adta ki. Ebben az ajánlás ez: Fenyő Lászlónak őszinte barátsággal Illyés Gyula Budapest, 1929. január 7. A második kötet a Sarjúrendek (1931), ez is Nyugat-kiadvány, a dedikáció itt ez:  Fenyő Lászlónak őszinte nagyrabecsülése jeléül A Szerző Kelébia 1931. I. 8.  (Hogy miért Kelébiából kelt a bejegyzés, nem tudjuk, valami közös alkalom állhatott a háttérben.)  Az időrendben következő könyv a magánkiadásban megjelent Három öreg (1931). Ebben ezt az ajánlást olvashatjuk: Fenyő Lászlónak őszinte szeretettel Illyés Gyula 1932. jan. A negyedik kötet debreceni kiadvány, ezt a Nagy Károly könyvnyomda adta ki, címe: Ifjúság (1933). A szerző tájékozódásában ennek is megvan a maga speciális szerepe. Nemcsak azért, mert az Új írók című sorozat nemzedéki kereteiben, az úgynevezett irodalmi decentralizáció jegyében jelent meg – itt már a népi szervezkedés is tetten érhető. Az e kötetben olvasható ajánlás ez: Fenyő Lászlónak őszinte barátsággal Illyés Gyula 1933. Az ötödik könyv a Szálló egek alatt (1935), s ez újra Nyugat-kiadvány. Az ajánlás itt, talán játékból, talán némi rejtőzködésből, francia nyelvű: A mon cher ami et confrére congéniál L. Fenyő cordialement, Illyés Gyula 1935. VI. 4. Az utolsó kötet évekkel későbbi, ez az 1940-ben megjelent Illyés Gyula összegyűjtött versei – az addigi verstermés reprezentatív gyűjteménye, a Nyugat kiadásában. Az ajánlás itt csak ennyi: Fenyő Lászlónak szeretettel Illyés Gyula. A szerző ekkor már irodalomközéleti nagyhatalom volt, közvetlenül Babits irodalomszervezői szerepének átvétele előtt. Sajnos, nem lehet eldönteni, az 1935 és 40 közötti, illetve az 1940 utáni hiány miből adódik. Elkallódtak a példányok, azaz a véletlen szelektált, avagy a tiszteletpéldányok küldése szakadt meg. Elvileg mindkét lehetőség fönnáll, de a nagyobb valószínűsége a véletlen szelekciónak van. (Illyés és Fenyő kapcsolatára 1940 utáni adatok is rendelkezésre állanak.) S ami megmaradt a könyvek közül, az is arra vall, Illyés nagyon is számolt Fenyővel. Illendőnek tartotta, hogy az írók egymás közötti konvenciójának eleget tegyen vele kapcsolatban.

Weöres

Weöres Sándor

Illyés az élvonalbeli költők közül csak az egyik, aki megtisztelte könyveivel Fenyőt. Az egészen más alkatú, sok vonatkozásban Illyés ellentétének tekinthető Weöres Sándor (1913—1989) több ajánlása is megmaradt. (A sorozat teljessége itt sem bizonyos, a megmaradás esetlegességével itt is számolnunk kell.) Az egyik Weöres-kötet, amelybe Fenyőnek szóló ajánlás van, a pécsi „illetékességű” Hideg van (1934). Ebben ez a dedikáció olvasható: Fenyő Lászlónak becsüléssel és barátsággal Weöres Sándor Csönge, 1935. jan. 31.

Vas

Vas István

A másik a Nyugat-kiadványként megjelent A kő és az ember (1935), amelyben ez áll:  Fenyő Lászlónak tisztelettel és barátsággal Weöres Sándor Pécs, 1935. dec. 30.

Itt is magyarázó értékkel bír a konvencionális gesztus. A csodagyerekként indult fiatal Weöres, úgy látszik, szükségesnek ítélte, hogy könyvét megküldje Fenyőnek (is).  Illyéshez és Weöreshez képest is megint más irodalmi képlet Vas István (1910—1991), aki két dedikált kötettel ugyancsak ott volt Fenyő könyvtárában. A Levél a szabadságról című kötetben (1935) a fiatal, de Kassáktól már a Nyugathoz megtérő költő ezt jegyezte be: Fenyő Lászlónak őszinte szeretettel Vas István 1935 szeptember.  A három évvel későbbi Menekülő múzsa (1938) dedikációja pedig ez: Fenyő Lászlónak őszinte szeretettel Vas István.

       A megmaradt dedikált kötetek közül két további példány még ugyanebbe a sorba tartozik. Az egyik, az Ébredj fel bennem, álom (1935) a ma már méltatlanul keveset emlegetett, ám mindenképpen figyelemre méltó költőnő, Hajnal Anna (1907—1977) könyve. Ő saját kiadású vékony kis kötetébe ezt írta be: Fenyő Lászlónak barátsággal: Hajnal Anna Bp. 1935. A másik könyv, a Pap Károlyé (1897—1945)  kirí ugyan a verskötetek közül, de a magyar irodalomnak mindenképpen egyik paradigmatikus műve. Ez a Zsidó sebek és bűnök című „vitairat” (1935) a Kosmos kiadásában jelent meg, s ez az ajánlás olvasható benne: Fenyő Lászlónak baráti szeretettel Pap Károly Bpest 1935 júniusán.

Hajnal

Hajnal Anna

       Egy tucat könyv: nem sok, elenyésző töredéke a Fenyőt irodalmi szerepe és rangja okán „megillető” példányoknak. De mint cseppben a tenger, ez is sokat megmutat irodalmi fogadtatásából. Nemzedéktársai (Illyés, Pap) s a nála fiatalabbak (Weöres, Vas, Hajnal) figyelme, gesztusa jelzi, nagyon különböző karakterű költők becsülték, fedezték föl benne az írótársat, a maguk közé tartozót. S ez a minta kicsisége ellenére is irodalomszociológiai relevanciával bír. Ha valaki, akkor az írók tudják, kire kell figyelniük, ki a számukra fontos. Az a bizonyos, teljességgel informális, ám a hivatalos kánonnál is pontosabban mérő „hamburgi mérték” mindig működik. Itt is. Megmutatja Fenyő életművének és szerepének irodalmi relevanciáját.

 

4

A dedikálók egyike, a költőként jelentéktelen Izsó Sámuel, akinek még születési és halálozási évét sem ismerjük, más szempontból érdekes, gesztusa más összefüggésben tanulságos. Ő ugyanis, ha nem is alkotóként, de anyagi támogatóként, Kassák mozgalmainak mecénásaként valódi irodalmi szerepet töltött be. S ha ő úgy vélte, hogy Fenyő is azok közé tartozik, akiket érdemes dedikációval megtisztelni, az arra vall, Fenyő az ő nézőpontjából is érdemes alkotónak számított. Izsó mindenesetre Hirdess hitet című verskötetét (1940) így ajánlotta: Fenyő Lászlónak nagyrabecsüléssel Izsó Sámuel 1940. VI. 21. Majd két évvel később, Tasnádi bazár (1942) című kötetébe ezt írta be: Fenyő Lászlóéknak baráti szeretettel Izsó Sámuel 1942. V. (Itt a többes szám is beszédes, Izsó – úgy látszik – ekkor már nemcsak Fenyővel, de annak feleségével is személyes kapcsolatban állt. Nyilván anyagilag is támogatta a mindig máról-holnapra élő, teljességgel bizonytalan egzisztenciának számító költőt.) A mecénás szimata azonban maga is értékítélet, nem is akármilyen.

 

5

A dolog természete szerint fordított irányú dedikálás is zajlott: köteteit Fenyő is ajánlással ellátva küldte meg írótársainak, az irodalmi élet (számára valamiért fontos) egyéb szereplőinek. A múzeumi könyvtár ezekből a példányokból is őriz egy kollekciót. (A véletlen szelekcióval persze itt is számolni kell. A megmaradt példányok nyilvánvalóan csak egy kis töredékét alkotják a ténylegesen megszületett ajánlásoknak.)

     Ez a kollekció is tanulságos azonban, ez Fenyő László preferenciáiba enged bepillantást, s azt mutatja meg, őt milyen stratégia vezette gesztusaiban, e speciális önreprezentációkban.

     Az ajánlásokban legalább két vagy három különböző stratégia nyomát lehet fölfedezni. Többnyire a szöveg is, a megajándékozott személye is beszédes. Az egyik stratégia a megbecsülésé (s persze ezzel együtt a kapcsolatápolásé). Elküldöm könyvem annak, akit becsülök, s szeretném, ha tudna munkámról, eredményeimről. Ez a hasonszőrűekkel való kapcsolattartás érthető igény, mondhatnánk természetes gesztus. A szakmai alapú íróbarátság fönntartásának kézenfekvő eszköze és módja. A másik stratégia a számításé, annak is elküldöm könyvem, akit alkotóként esetleg nem is tartok igazán jelentősnek, de szerepe az irodalmi életben meghatározó, s „jó jóban lenni vele”. A gesztus persze itt legalábbis ambivalens, az ajánló nem teljesen őszinte, de a gesztus irodalomszociológiai funkciója valóságos. Az irodalmi élet szekunder alakítóinak, szerkesztőknek, lehetőség- és pénzosztóknak is érezniük kell az irántuk megnyilvánuló respektust. Ha ők kapnak dedikált példányt, az persze elsődlegesen csak captatio benevolentiae. A jóindulat megnyerése.

Déry Tibor

      Az első stratégiát Fenyő esetében elsősorban a Déry Tibornak (1894—1977) szóló gesztusok mutatják. Déry, akinek négy (megmaradt) ajánlás jutott, közel egy évtizeddel volt idősebb, mint Fenyő, de irodalmi helyzete még legalábbis bizonytalan és felemás volt. Beérkezése a harmincas években még nem történt meg, közéleti súlya nem volt számottevő. A Nyugatban is, Kassák lapjaiban is szerepelt, de nem tartozott azok közé, akiktől valakinek az irodalmi besorolása vagy pénze függött. Aki becsülte, önmagáért, illetve műveiért becsülte. S Fenyő, úgy látszik, a magyar irodalom e szegmenséhez tartozott. 1931 és 1939 közt négy könyvét is ajánlással küldte meg Dérynek. 1931-ben a Szavak, sebek című kötetében ez a dedikáció olvasható: Déry Tibornak szeretettel Fenyő László ’931. II. 13. Sztereotip formula ez, nehéz megítélni mögöttes tartalmát. De a kapcsolat meglétét, az irodalmi konvencióba való illeszkedést azért megmutatja. A három évvel későbbi Elítélt című kötet (1934) már beszédesebb. Ennek ajánlása ugyanis közös, bensőséges korrelációt idéz föl: Dérynek, szeretettel táncos-jelölt-társa Fenyő 1934. V. 23. A Déry-specialista Botka Ferenc lett volna a megmondhatója, milyen közös élményre, milyen életrajzi háttérre utal a szöveg, az azonban így is bizonyos: volt ilyen közösség kettejük közt. Az Őszi kávéház (1936), Fenyő e fontos kötete visszatér a szokványos formulához — Déry Tibornak szeretettel Fenyő László –, de ez az előzmények ismeretében mégis beszédesebb. Itt alighanem a megszokott, közeli nexusra vall. (Ezt erősíti, hogy datálva sincs.) Az utolsó – megmaradt – kötet a Hűség (1939), amelyet ezúttal maga a szerző adott ki. Ennek érdekessége, hogy a nyomtatott szöveget a szerző autográf javításai egészítik ki. Fenyő, úgy látszik, ügyelt rá, hogy írótársa pontos, jó szöveget olvashasson. Az ajánlás itt ez: Déry Tibornak / szeretettel / Fenyő László / 1939, III. 18.

Somlyó György

       Hasonló, mondhatnánk „érdek nélküli” stratégia figyelhető meg, amikor az irodalom peremén elhelyezkedő, de valamiért mégis figyelemre méltatott fiatalok az ajánlás címzettjei. Ilyenkor nem az irodalmi élet hierarchiája, hanem a személyes motívum a döntő. Így ajánlotta Elítélt című könyvét (1934) még a hivatalos megjelenés előtt egy fiatal, de az irodalomhoz sok szállal kapcsolódó hölgynek: Bálint Klárának / őszinte rokonszenvvel: Fenyő László / 1933, december. (Bálint Klára Bálint Aladár lánya, Endre testvére, előbb Szabó Lajos, utóbb Szerb Antal felesége volt. A könyv is Szerb könyvtárának részeként maradt meg.) Ugyanilyen megbecsülő, pusztán rokonszenvre épülő ajánlás szól a még nagyon fiatal Somlyó Györgynek (1920—2006). Ő a Városliget (1942) egyik példányát kapta meg, ezzel az ajánlással: Somlyó Györgynek szeretettel Fenyő László. Itt a dedikáció az idősebb költőnek egy szépreményű fiatal költő iránti megerősítő gesztusa.

 

6

A második stratégia nyomai – különböző változatokban – szerkesztőknek szánt ajánlásokban érhetők tetten. Ilyennek tekinthető például a Mikes Lajosnak adott példány, mindenekelőtt azonban a Gellért Oszkárnak szóló, egész sorozatot alkotó szerzői gesztus.

Mikes       A Fojtott virágzás (1928) Mikes Lajosnak (1872–1930) dedikált példánya a „rejtélyes doktornak”, Az Est-lapok befolyásos irodalmi szerkesztőjének szól, szövege ez: Dr Mikes Lajosnak / mély tisztelettel / Fenyő László / 1928 márc. 24. Mikes valódi tekintély volt, szerkesztői szerepe megkülönböztetett figyelmet érdemel, hiszen egy egész konszernt: három nagy lapot állított az élő magyar irodalom szolgálatába, s külön figyelt a fiatalok szerepeltetésére is. A dedikálás gesztusát e tény önmagában is jól magyarázza. Nem kizárható azonban egy ezzel a méltánylással egybeszövődő hátsó szándék sem: a szerkesztő jóindulatának megnyerése. Ez utóbbi szempont jelenléte csaknem teljesen bizonyos a Gellért Oszkárnak (1882–1967) szóló ajánlások

esetében. Gellért könyvtárában hét Fenyő-könyv maradt meg, s ez a folyamatosan kifejezett írói tiszteletadás csakis a Nyugat „szürke eminenciásának”, az Osvát majd Babits mögött is fontos informális szerepet betöltő irodalmi „adminisztrátornak” szólhatott. (Költészete mindezt önmagában nem indokolta volna, s életstílusa, alkata sem igen rokonítható a Fenyőével.) Nem is véletlen, hogy a Gellértnek szóló ajánlások gyakorlatilag teljes sorozatot alkotnak. Megvan már az 1926-ban kiadott Elveszett évek is,

Gellért Oszkár

Gellért Oszkár

ezzel az ajánlással: Gellért Oszkárnak / mély tisztelettel, / Fenyő László / 926 ápr 1. De megvan az 1928-a Fojtott virágzás, benne e sorokkal: Gellért Oszkárnak / mély tisztelettel / Fenyő László / 1928 márc. 24. Megvan a Szavak, sebek (1931) is, ezzel a dedikációval:

Gellért Oszkárnak / tisztelet, szeretet: / Fenyő László / 931, II/ 12. Az Elítélt (1933) ugyancsak megmaradt Gellértnek szóló sorokkal is: Gellért Oszkárnak / mély tisztelettel: / Fenyő László / 1933, XII. 1. De megvan az Őszi kávéház (1935) is: Gellért Oszkárnak / szeretettel: / Fenyő László / 1935. XII. 5. Majd következik a Hűség (1939), megintcsak ajánlással: Gellért Oszkárnak / szeretettel: Fenyő László / 939. III. 4. A sort az utolsó megjelent Fenyő-könyv, a Városliget (1943) zárja, ezúttal is dedikálva: Gellért Oszkárnak / tisztelő híve: Fenyő László. (Az ajánlásból most hiányzik a keltezés, maradt a pőre gesztus.)

       A Nyugathoz való tartozásnak, mint Fenyő számára fontos szempontnak a jelenlétére mutat rá a Baungarten Alapítvány jogtanácsosának, Basch Lórántnak (1885—1966) szóló ajánlás. Ennek érdekessége, hogy az 1928-ban megjelent Fojtott virágzásban olvasható, de maga a bejegyzés évekkel későbbi: Dr. Basch Lórántnak igaz tisztelője Fenyő László. 1935. jan. 2. Ez az erősen „megkésett”, mondhatnánk post festa dedikáció kétségkívül azért született meg, mert Fenyő számára (segély vagy díj reményében) fontossá vált a pénzcsap-kezelő ügyvéd. Jóindulatát megnyerni (vagy visszaigazolni) pedig célirányos volt, egy kötetet s a gesztust mindenképpen megért.

      A pénz, Fenyő helyzetében teljességgel érthetően, más dedikációk hátterében is alighanem ott volt. A Kunvári Bellának (1895—1979) adott Elveszett évek (1926) például ezért egészülhetett ki dedikációval: Dr. Kúnvári Bellának tisztelete jeléül 1926. május Fenyő László. Az irodalmi és művészeti érdeklődésű fogorvosnő ugyanis (akit egyébként a József Attila-irodalom is számon tart) könyvvásárlóként, esetleg alkalmi támogatóként is szóba jöhetett. (A verseskönyvért pénzt adó vásárló megbecsülendő ritkaság volt, üzletileg is értékelhető kereslet legfeljebb a legnagyobb „nevek” verseskönyvei iránt volt. A többieké kézen-közön kelt el.)

 

7

A dedikáció-kutatás tárgya, egyre bizonyosabb, nem pusztán a bibliofília körébe tartozó „kézírással ékes könyv”, hanem maga az irodalomszociológiai folyamat. A dedikáció-szöveg ugyanis kettős természetű, mint írásaktus és mint rögzített tudattartalom is érdekes. Egyszerre „kemény” és „puha” irodalmi tény. Kemény, mert eseményként megfogható cselekvés, s puha, mert értelmezésre szoruló megnyilatkozás. Az irodalomszociológiai szempontból alapvető jelentőségű kapcsolatháló vázát a kemény irodalmi tények (a dedikálások) sorozata önmagában is megadja (kiemelve e kérdéskört az úgynevezett szubjektivitás köréből), a puha, értelmezést igénylő szövegek pedig e kapcsolatháló finomhangolását teszik lehetővé.

     A gyűjtők kedvtelésében tehát benne rejlik egy professzionális stúdium lehetősége.

 

JEGYZET: A Fenyőnek dedikált kötetek könyvtári jelzete a következő: Illyés Gyula (C. 6.035, B 18.405, C 6.034, B 18.403, B 18.404, B 18.402), Weöres Sándor (C. 6.144, C 6.142), Vas István (B 18.400, C 6.145), Hajnal Anna (A 7.679), Pap Károly (B 18.401)., Izsó Sámuel (C 6.150, C 6.149). A Fenyő által dedikált kötetek jelzete: Déry Tibornak (B 25.828, B 25.829, B 25.827, C 8.453), Bálint Klárának (B 49.352), Somlyó Györgynek C 22.411), Mikes Lajosnak (B 16.475), Gellért Oszkárnak (B 9.660, B 9.624, B 9.584, B 9.447, B 9.688, C 3.223C 3.236), Basch Lórántnak (B 19.727), Kunvári Bellának (B 23.917).

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (3 szavazat alapján, az átlag: 5.00 out of 5)
Töltés ... Loading ...