Ejnye Ádám, avagy…

kosztolanyi

… egy óriási, ám hamis dedikáció története. Néhány hete került a kezembe Kosztolányi Dezső Bölcsőtől a koporsóig című kötetének első kiadása Babits Mihálynak szóló dedikációval: “Babits Mihálynak / szeretettel / Kosztolányi / Dezső / Budapest, 1934. karácsony”. Egy ilyen dedikációtól mindig felvillanyozódom, de másodpercek sem kellettek alábbhagyott a lelkesedésem. – Nem zöld! – Miért ilyen nagy? – Miért ilyen fura? Azonnal jeleztem, ezt a dedikációt jobban meg kell vizsgálni! A nem zöld, nem nagy probléma, hiszen volt kék és fekete korszaka is, bár kétségkívül zöld tintával szeretett írni, dedikálni, amely később szinte védjegyévé vált. Nem volt szokása teljes oldalas dedikációt írni, de Babits Mihállyal miért ne tehetett volna kivételt, mint jó barátjával és  a korszak legnagyobb költőjével. Ez azért kevés az üdvösséghez! Az első két sort, mintha más kéz írta volna, annyira eltér Babits “B” betűje és az utolsó sorban Budapest “B” betűje. Az írás kiírt, így egy amatőr szemlélődő, akár eredetinek is vélhetné. A dedikált lap hátoldalán szépen kitűnik, hogy ez az írás bizony nem tintával, hanem golyóstollal íródott.    - Ez már perdöntő! Sajnos hamisítvánnyal állunk szembe. A golyóstoll sorozatgyártása Magyarországon csak az I. világháború végén indult el. A kétséget az első másodpercben még tarthatta bennem, hogy az írás nem tűnik friss írásnak.

kosztolanyi4- De vajon ki készíthette ezt a hamisítványt? Nem volt kisstílű azonnal nagy névvel kezdett. Az írás bár gyakorlott szemlélődő számára azonnal gyanússá válik, szépen ki van írva. Valaki, vagy nagyon sokáig gyakorolt, vagy nagyon hasonló az írása. Egy irodalomtörténész barátom azonnal talált egy lehetséges választ. Az dedikáció írója nagy valószínűséggel lehet Kosztolányi Ádám, akinek kellően hasonlított az írása édesapja írására. Kiváló képességű ember volt, de nem tudott megbirkózni édesapja nagyságával. Ivott és gyakran kártyázott. Elbeszélések szerint kártya adósságait olykor édesapja kézirataival, egy-egy dedikált kötettel rendezte. Mikor ezek fogytán voltak előfordult, hogy saját jegyzeteit adta át úgy, mintha apja írása lett volna. Valószínűleg példányunk egy olyan kötet, amelyet Ádám készített apja nevében.

Az utóbbi időben nagy örömünkre megnövekedett a bibliofil, dedikált könyvek értéke. Egyre többen becsülik ezeket a köteteket, és azonosulnak az őket körülölelő irodalmi pátosszal. Ezzel egyidőben észrevehettük, hogy egyre több a hamisítvány. Mivel több eddig lappangó kötet és kézirat kerül elő, így a piacra kerülő korábban készült régi hamisítványok száma is megnőtt. A hamisítás, szinte egyidős a dedikációk írásával. Az új hamisítványok kiszűrése könnyebb, mint a régieké, de oda kell figyelnünk. Szerencsére még mindig elenyészőnek mondható a hamisítványok száma más műtárgyakkal összevetve. Ellenőrizetlen forrásból csak nagyon gyakorlott gyűjtő vállalkozhat vásárlásra. Célszerű  antikváriumtól vásárolni, amelyek többsége alaposan megvizsgálja a köteteket, legtöbbször összehasonlítási alapjuk is van. Az Abaúj Antikvárium minden kötetet alaposan megvizsgál, irodalomtörténetileg is ellenőrzi azokat. A bizonytalannak vélt darabokat több szakértővel is megvizsgáltatja, az eredetiségre visszavásárlási garanciát biztosít. Ezt a hamisítvány visszakerül a kötet korábbi tulajdonosához. A hamisítás tényét közöltük a tulajdonossal, így bízhatunk benne, hogy ez a kötet már nem kerül forgalomba.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (1 szavazat alapján, az átlag: 5.00 out of 5)
Töltés ... Loading ...

[Kovács Júlia]: Az árva Mariska napjai

0149010287473

A könyv hosszas előkészületek, tervezgetések után végül 1911 elején jelent meg a Nyugat Kiadó sorozatában, meglehetősen magas (hatezres) példányszámban. (De nem fogyott el: Buda Attila szerint még a húszas években is volt belőle raktáron.) A címet meglehetősen következetlenül idézik: az „árva” időnként nagybetűvel szerepel, a „napjai” helyett pedig olykor „naplója”.
Hatvany többekkel elolvastatta a szöveget, s azon feltehetőleg többen „csiszolgathattak” is: a levelezésből kiderül, hogy a kézirat már 1904-ben járt Ignotusnál (aki a közlés lehetőségét is meglebegteti, de aztán elhárítja), 1910-ben Szép Ernőnél (eredetileg az előszót is ő írta volna), és természetesen Bródynál (aki végül megírta az előszót). Valószínű, hogy maga Hatvany is hozzányúlt.
A kötet nem keltett túlságosan nagy visszhangot, de a kevés fellelt kritika – az adott fórum „világnézetének” megfelelően – jól leképezi mind a „kényes” téma, a szokatlan hang iránti érdeklődést, mind az ellenállást, megbotránkozást. Közös bennük, hogy az „irodalmi minőség” elé helyezik – és attól mereven el is választják – a szöveg különleges, közvetlen dokumentum értékét. Bródy előszava is ezt az olvasatot erősíti: „Írói készséget már nem is kerestem bennük, hanem szépet a magam számára, és még abban reménykedtem, hogy helyzeteket találok itt, amelyeknek semmi köze az irodalomhoz, amelyekhez mesterségbeli nem nyúl soha. […] Fájdalmas gyönyörűséggel olvastam végig a könyvet, amely a legritkább emberi dokumentumokkal van teli, a léleknek olyan szűzi tájairól szól, ahol soha még senki se járt.” Ugyanakkor azt is megpendíti, hogy minőség mintha éppen a tudatos megformálás hiányában, a nyers, közvetlen elbeszélésben rejlene. A szöveg „több, mint az irodalom, mert nem kész, nyers és friss, új és becsületes”. Bródy a nőírókat illető várakozással, azaz inkább szkepszissel kezd neki a szöveg olvasásának, amely aztán gyorsan beszippantja: „A tizedik lap felé már egyszerű és mohó olvasó lett belőlem”. Gonda József ugyancsak eredeti, friss kísérletként üdvözli a kötetet, mint „új, érdekes irodalmi eseményt”. De szintén inkább tartalmánál, mint megformálásánál fogva: „Írói kvalitásokat […] ne keressünk a könyvben, mert ilyenek nincsenek. Nyers, természethű nyelv, szinte durván is érdes.” Lesznai Anna Nyugat-beli recenziója14 sem elsősorban művészi alkotásként fogadja be a szöveget, maga az „élet” rendíti meg benne. „A művészi mérlegelés lehetősége és az, hogy jól van-e írva, milyen irodalmi értékű és jellegű, ez a könnyek és véletlenség szülte élettörténet – elenyésznek számomra. Árva Mariskát, magát, látom.”
A kritikák másik visszatérő eleme a reflektálás a tisztaság/bűn/szenvedés motívumra, disszonanciára: a már-már idealisztikus és irracionális ártatlanságot képviselő hangra, amely egy hagyományosan (és persze a nő oldaláról) az erkölcstelenséggel asszociált világból szól. Ezt a kettősséget többen is megemlítik, már Bródy előszava is: „az a »rossz« leány, akinek itt a legőszintébb hangját fogjuk hallani, egyike a legjobb és legerkölcsösebb lényeknek, akikkel az életben – elevenen vagy írásban – találkoztam. […] Tudatlanság és esprit, szemérmesség és szemérmetlenség, reszkető babona és egy huszár bátorsága.” Gonda (egyébként nemcsak itt) szinte szó szerint a Bródy-előszó zárószavait ismétli: „Erkölcstelen egy könyv, amelyből erkölcsöt lehet tanulni.” Lesznai Anna egyfajta „női” szolidaritással és tisztelettel nyúl a szöveghez; a könyvből áradó szenvedés, áldozat, félelem és részvét hatása alá kerülve. A Katholikus Szemle15 azonban nem talál semmi felemelőt a könyvben: rávetíti saját, meglehetősen szűk értékrendszerét, s ezen a mérlegen a kötet könnyűnek találtatik. A testiség, a bordélyház, mint téma megjelenése már önmagában garantálja a szenny, a bűn, a perverzió, az olvasó „provokálását”. (Ilyen „szennyes” dolgokról nem szabad írni, még ha részei is az életnek…) Az ellenállás moralizálásban és patologizálásban fejeződik ki. A recenzens „erkölcsi” szempontból marasztalja el a művet és a kiadást, és oldalvágásként a Nyugat Kiadó is megkapja a magáét.
Bródy az előszó zárásában megnyugtatja az olvasókat Mariska további sorsát illetően: „Biztosítottak engem – és én is biztosíthatom a megértő és jószívű olvasót –, hogy Juliska hites feleség, úri nő lett, aki élni és írni is megtanult, és jóakaratú mosollyal szánakozik vergődésének e naplóján. Mintha, aki ezt írta, más személy lett volna, nem ő, mégis a legigazibb testvére, akinek megalázott és hősi korszakára büszkén gondol.” Juliska történetének ez a fázisa, a „hites feleséggé, úrinővé” válás folyamata azért feltehetőleg nem volt ennyire zökkenőmentes. Nem tudni, milyen volt a viszonya korábbi életéhez, hogyan viselte a „felemelkedést”, körülményei radikális megváltozását. Kár, hogy erről már nem olvashatjuk naplójegyzeteit – legalább ennyire érdekes lenne az is. Talán egyszer majd előkerül egy „Napjaim Hatvanyval” című kézirat is…

>>Bookline

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (2 szavazat alapján, az átlag: 3.00 out of 5)
Töltés ... Loading ...