[Kovács Júlia]: Az árva Mariska napjai

0149010287473

A könyv hosszas előkészületek, tervezgetések után végül 1911 elején jelent meg a Nyugat Kiadó sorozatában, meglehetősen magas (hatezres) példányszámban. (De nem fogyott el: Buda Attila szerint még a húszas években is volt belőle raktáron.) A címet meglehetősen következetlenül idézik: az „árva” időnként nagybetűvel szerepel, a „napjai” helyett pedig olykor „naplója”.
Hatvany többekkel elolvastatta a szöveget, s azon feltehetőleg többen „csiszolgathattak” is: a levelezésből kiderül, hogy a kézirat már 1904-ben járt Ignotusnál (aki a közlés lehetőségét is meglebegteti, de aztán elhárítja), 1910-ben Szép Ernőnél (eredetileg az előszót is ő írta volna), és természetesen Bródynál (aki végül megírta az előszót). Valószínű, hogy maga Hatvany is hozzányúlt.
A kötet nem keltett túlságosan nagy visszhangot, de a kevés fellelt kritika – az adott fórum „világnézetének” megfelelően – jól leképezi mind a „kényes” téma, a szokatlan hang iránti érdeklődést, mind az ellenállást, megbotránkozást. Közös bennük, hogy az „irodalmi minőség” elé helyezik – és attól mereven el is választják – a szöveg különleges, közvetlen dokumentum értékét. Bródy előszava is ezt az olvasatot erősíti: „Írói készséget már nem is kerestem bennük, hanem szépet a magam számára, és még abban reménykedtem, hogy helyzeteket találok itt, amelyeknek semmi köze az irodalomhoz, amelyekhez mesterségbeli nem nyúl soha. […] Fájdalmas gyönyörűséggel olvastam végig a könyvet, amely a legritkább emberi dokumentumokkal van teli, a léleknek olyan szűzi tájairól szól, ahol soha még senki se járt.” Ugyanakkor azt is megpendíti, hogy minőség mintha éppen a tudatos megformálás hiányában, a nyers, közvetlen elbeszélésben rejlene. A szöveg „több, mint az irodalom, mert nem kész, nyers és friss, új és becsületes”. Bródy a nőírókat illető várakozással, azaz inkább szkepszissel kezd neki a szöveg olvasásának, amely aztán gyorsan beszippantja: „A tizedik lap felé már egyszerű és mohó olvasó lett belőlem”. Gonda József ugyancsak eredeti, friss kísérletként üdvözli a kötetet, mint „új, érdekes irodalmi eseményt”. De szintén inkább tartalmánál, mint megformálásánál fogva: „Írói kvalitásokat […] ne keressünk a könyvben, mert ilyenek nincsenek. Nyers, természethű nyelv, szinte durván is érdes.” Lesznai Anna Nyugat-beli recenziója14 sem elsősorban művészi alkotásként fogadja be a szöveget, maga az „élet” rendíti meg benne. „A művészi mérlegelés lehetősége és az, hogy jól van-e írva, milyen irodalmi értékű és jellegű, ez a könnyek és véletlenség szülte élettörténet – elenyésznek számomra. Árva Mariskát, magát, látom.”
A kritikák másik visszatérő eleme a reflektálás a tisztaság/bűn/szenvedés motívumra, disszonanciára: a már-már idealisztikus és irracionális ártatlanságot képviselő hangra, amely egy hagyományosan (és persze a nő oldaláról) az erkölcstelenséggel asszociált világból szól. Ezt a kettősséget többen is megemlítik, már Bródy előszava is: „az a »rossz« leány, akinek itt a legőszintébb hangját fogjuk hallani, egyike a legjobb és legerkölcsösebb lényeknek, akikkel az életben – elevenen vagy írásban – találkoztam. […] Tudatlanság és esprit, szemérmesség és szemérmetlenség, reszkető babona és egy huszár bátorsága.” Gonda (egyébként nemcsak itt) szinte szó szerint a Bródy-előszó zárószavait ismétli: „Erkölcstelen egy könyv, amelyből erkölcsöt lehet tanulni.” Lesznai Anna egyfajta „női” szolidaritással és tisztelettel nyúl a szöveghez; a könyvből áradó szenvedés, áldozat, félelem és részvét hatása alá kerülve. A Katholikus Szemle15 azonban nem talál semmi felemelőt a könyvben: rávetíti saját, meglehetősen szűk értékrendszerét, s ezen a mérlegen a kötet könnyűnek találtatik. A testiség, a bordélyház, mint téma megjelenése már önmagában garantálja a szenny, a bűn, a perverzió, az olvasó „provokálását”. (Ilyen „szennyes” dolgokról nem szabad írni, még ha részei is az életnek…) Az ellenállás moralizálásban és patologizálásban fejeződik ki. A recenzens „erkölcsi” szempontból marasztalja el a művet és a kiadást, és oldalvágásként a Nyugat Kiadó is megkapja a magáét.
Bródy az előszó zárásában megnyugtatja az olvasókat Mariska további sorsát illetően: „Biztosítottak engem – és én is biztosíthatom a megértő és jószívű olvasót –, hogy Juliska hites feleség, úri nő lett, aki élni és írni is megtanult, és jóakaratú mosollyal szánakozik vergődésének e naplóján. Mintha, aki ezt írta, más személy lett volna, nem ő, mégis a legigazibb testvére, akinek megalázott és hősi korszakára büszkén gondol.” Juliska történetének ez a fázisa, a „hites feleséggé, úrinővé” válás folyamata azért feltehetőleg nem volt ennyire zökkenőmentes. Nem tudni, milyen volt a viszonya korábbi életéhez, hogyan viselte a „felemelkedést”, körülményei radikális megváltozását. Kár, hogy erről már nem olvashatjuk naplójegyzeteit – legalább ennyire érdekes lenne az is. Talán egyszer majd előkerül egy „Napjaim Hatvanyval” című kézirat is…

>>Bookline

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (2 szavazat alapján, az átlag: 3.00 out of 5)
Töltés ... Loading ...